Egy igazi gimis parti!

A dalok után lejöttem a színpadról de visszatapsoltak,tehát tettem néhány bizonytalan lépést előre.

A szívem úgy dobogott mintha csak ki akarna szakadni a helyéről és az izgalom úrrá lett rajtam.

Castiel észrevette és megfogta a kezem így együtt léptünk fel az emelvényre.

-Mint már mondtam-suttogta a fülembe-nem hagylak még egyszer egyedül!

Ez annyira jól esett.Még sosem éreztem magam annyira boldognak mint abban a percben.

-Azt hittem ez titok!-suttogtam neki vissza

-Ha már titkokró beszélünk Miss"csak egy kicsit tudok énekelni és gitározni"!Nem halottam még soha senkit ilyen szépen énekelni!Büszke lehetek hogy a barátnőm vagy!-ekkor egy kis puszit nyomott az arcomra.

-Viszza!Vissza!!!!-kiabálta a tömeg

Megálltam a mikrofonnál és megvárta a gitáros nyitóakkordokat amiket Castiel játszott.Amit ő ígér azt betartjaEzt biztosan tudtam.

Már az első hangok után felismertem a dalt és kezdtem is.Hirtelen Kentin képe jelent meg az első sorban.Ha a pókerarcot iskolában tanítanák akkor ő kitűnővel vizsgázna.Semmi sem ült ki az arcára.Maximum az undor amikor Castielre nézett.Miért utálják ezek egymást ennyire?

A dal véget ért és ujjabb hangos éjjenzés hallattszott de én kimentem a friss levegőre.

-Mi van veled, M?-Castiel hangját halottam magam mögött.

-Semmi csak kicsit felbosszantottak.Semmiség!

-Ki volt az?-kérdezte és hallattszott a hangján a düh.Nem mertem megfordulni pedig tudtam hogy ebben a pillanatban csak erre lenne szüksége.

-Nem!Castiel!Ezt meg tudom oldani!-higgat volt a hangom mert tudtam egyikünknek normálisan kell gondolkodnia

-Kentin volt!Ugye?!Ha ő volt akkor úgy megverem hogy nem tér magához egyhamar!

-Castiel-Ebben a pillanatban tényleg megfordultam.A keze ökölben volt, az erek kidagadtak a nyakán és a lehető legijesztőbb arcot vágta-Mondtam már hogy meg tudom oldani!

-Bántott téged?-kérdezte

-Nem csak...-mi értelme titkolni?!-azt akarta hogy újra összejöjjünk.                                                                                                                        

Én pedig megmondtam neki hogy nem fog sikerülni mivel én már veled vagyok.

-Most azonnal elverem azt a rohadékot!

-Ne!Castiel!-megfordult de én elkaptam a karját de kirántotta engem pedig ott hagyott kint az udvaron.

Elképesztő!Ezek elverik egmást miattam!Jesszus!Utánuk kell mennem!

Befutottam a házba fel a második emeletre és a lépcső tetején megláttam ahogy Kentin a földön fekszik Castiel pedig felette püföli.

-Castiel!Elég!-megpróbáltam  lerántani de elkapta a kezét így én megbotlottam és a lépcső tetejéről hátrafelé leestem.Az utolsó amit láttam az Castiel rémült tekintete volt mielött minden elsötétült.

-Miss Jonsh!Hall engem??-kérdezte egy ismeretlen hang

Válaszra akartam nyitni a szám , meg akartam mondani hogy fáj a fejem de csak nyöszörgés jött ki a torkomon.

Mindenem fájt.Kinyitottam a szemem és egy ismeretlen hófehér szobát láttam.Bár tisztának tűnt volt valami különös és ilyesztő itt.

-Hol vagyok?-kérdeztem.Illetve ezt akartam kérdezni

-Semmi baj!Nyugojon meg!Minden rendben van!Pihenjen!Itt van kint két fiatalember akik szeretnének beszélni önnel.-mondta olyan szenvtelenül mintha azt mondta volna hogy az ég kék.Most jöttem rá csak hogy hol vagyok!Egy rohadt kórházban!Születésem óta nem voltam kórházban é reményketem hogy majd csak hasonló esetben jövök ide.

-Mi történt?-kérdeztem és megrohantak az emlékek ahogy a hajamra néztem.Még mindig kék volt a bemosótól de kicsit megkopott.

Tekézés,motor,verekedés,sör,éneklés...aztán egy óriási fájdalom.Ennyi volt az egész.Csak képkockák.Néhány hiányzott de nem tudtam volna megmondani melyikek.Az összekötőket elvesztettem.

-Meg tudja mondani a nevét?-oké tudom hogy ez egy ilyen rutin vizsgálat hogy megnézzék van e agyrászkódásom vagy valami de ha az ember 16 éven keresztül tudja a nevét akkor nem felejti el olan gyorsan.

-Mia Jonsh!-mondtam-Kik azok a fiúk?

-Egy vörös hajú fiú és egy barna hajú.Amióta itt vannak azóta veszekednek.

-Beszélhetek velük?

-Most nem igazán ajánlott!

-Uram!kérem!Attól hogy egy órára kiütöttem magam attól semmi bajom!Kérek egy fejfájás csillapítót és abszolút jól leszek!

-Igenis Kisasszony!-mondta fennhangon

Kinyitotta az ajtót és kikiabált valami olyasmit "Felébredt!".

Castiel belépett az ajtón,az arca olyan elkínzott volt amiyennek képzeltem magam.

-Mia!-kezdte, az ágyam mellé tolt egy széket és leült rá-Én annyira sajnálom!-meg akarta szorítani a kezemet de én nem hagytam.Egy azért mert épp valami fehér műanyag cucc volt a kezemen a másik ok pedig...hát nem kell sokat magyarázni.

-Apám itt van?-kérdeztem és becsuktam a szemem majd elfordítottam a fejem

-Nem tudják elérni az orvosok.De ne aggódj én itt vagyok!-monta és elcsuklott a hangja.Nem kell egy Sherlocknak lenni hogy rájöjjek hogy sír.Persze ezt egy fiú se vállalná be.

-Épp ezt nem akarom!Menj el!-mondtam odafordultam hozzá és kinyitottam a szemem.A gyanúm bebizonyosodott.Amikor láttam hogy nem tágít még hozzátettem-Menj el!Kérlek!

-Nem hagyhatlak egyedül!-mondta és letörölt egy kósza könnycseppet

-Ott is vigyázni akartál rám?!Ugye?!Amikor otthagytál peig mondtam hogy meg oldom!Emlékszel mit kérdeztél mikor felszálltam mögéd a motorra?!Azt kérdezted hogy bízom e benned.De nem ez a valódi kérdés.Én igent mondtam.De látszik te nem bízol bennem!Úgyhogy kérlek hagyj békén!

-Sajnálom!

-Nem kellenéd sajnálni!És nem vagyok dühös se rád!Csak azt hittem bízhatok benned és te megcáfoltad!Ezért inkább kérlek!Menj.El!

-Ha szeretnéd elmegyek.Ha úgy gondolod így jobb lesz!

-Mindkettőnknek jobb lesz így!-tettem hozzá.Ebben a pillanatban sajnáltam hogy nem sikerült valami agykárosodást szenvenem.

-Akkor szia!-mondta és kifordult az ajtón.Még hallottam ahogy a falba vágja az öklét és ezekután ement.Mármint a látókörömből.

Becsuktam a szemem és gondolatban elképzeltem ahogy tízszer pofonvágom magam,kiugrok az ágyból és utánafutok majd ezekután lemegyünk a mólóhoz és eszünk egy fagyit.De jelenleg még a duma is nehezen ment.A szemhélyam tonna nehéz lett és mire magamhoz tértem addigra már reggel volt.

Ha volt már olyan pillanat amit bármikor visszasírhattam akkor az az volt amikor még alig néhány órája tekézni voltunk.Ő megfogta a kezem és együtt elgurítottuk a bábúk irányába a golyót

"-telitalálat!"-mondta és én az ölébe ugrottam.Az a néhány óra mintha egy másik életben lett volna.

Bár én is tettem olyat amire nem voltam büszke az nem tartozott bele amit a buli elött mondtam neki.

Most azonnal felhivhatnám és megmondhatnám neki hogy jöjjön be mert szükségem van rá!Igen ezt fogom tenni.A tástámat a szoba másik végében a székre rakták így nem lehet olyan nehéz odamenni.

Felültem az ágyba és levettem az ujjamról azt a műanyag vacakot.

Felálltam de semmi erő nem volt a lábamban ezért jó ideig csak álltam és kapaszkodtam a szekrénybe.Eléggé szédültem de nem érdekelt.

Elengedtem a szekrényt és óvatosan araszolni kezdtem az asztal felé.

Életem leghosszabb három perce volt.Mikor már odaértem émelyegni kezdtem és lerogytam a földre.

Zokogni kezdtem de senki nem hallott.Ez olyan volt mint egy rémálom.